25 év a STRABAG BMTI csapatában

17.12.2024
Ismerjétek meg Péter történetét, aki immár 25 éve erősíti a STRABAG BMTI csapatát. Pályafutása alatt számos kihívással találkozott, és különböző területeken bizonyította rátermettségét.

Péter karrier történetével az alábbi interjúban ismerkedhettek meg.

Szia Péter! Már 25 éve dolgozol a STRABAG BMTI-nél. Hogyan alakult a pályafutásod a konszernnél?

Péter: „1996-ban szereztem diplomát a Miskolci Egyetem gépészmérnöki karán, és mivel mindig érdekelt a gazdasági élet is, jelentkeztem a BGE mérnök-közgazdász szakára, ahol 2000-ben kaptam oklevelet.

1999-ben egy álláshirdetésre lettem figyelmes, amelyben egy építőipari cég gépészeti egysége gépészmérnököt keres – így csatlakoztam pontosan 25 éve a STRABAG BMTI csapatához.

Ezalatt az idő alatt több területen is dolgoztam, amiért hálás vagyok a sorsnak, hiszen volt lehetőségem a STRABAG különböző egységeit, üzletágait közelebbről megismerni és munkámmal támogatni. Kezdetben a BMTI győri és zalaegerszegi export javítóműhelyek vezetője voltam, ahol elsősorban a nyugat-európai konszerncégek építőgépeit javítottuk, miközben gyakoriak voltak a külföldi kiküldetéseim, amelyek során lehetőségem volt a további szakmai fejlődére és munkatársi, baráti kapcsolatok kialakítására.

2012-ben egy nagyszerű lehetőséget ajánlott fel számomra a cégvezetés, amelyet habozás nélkül elfogadtam. A berlini székhelyű STRABAG RAIL GmbH az ekkor kezdődő magyarországi vasútfelúítási munkáihoz keresett gépész szakembert a szükséges műszaki-engedélyeztetési dokumentációk ügyintézésére. Az itteni munkám során nagyon sok újdonságot, érdekességet láttam és tanultam, valamint szerencsésnek tartom magam, hogy részt vehettem a Szolnok – Szajol – Kisújszállás, valamint a Dél-Balaton 1-2. projektek kivitelezési feladataiban.”

  • Hálás vagyok a sorsnak, hiszen volt lehetőségem a STRABAG különböző egységeit, üzletágait közelebbről megismerni és munkámmal támogatni.

    Péter
    Bérlet üzletág nyugat-magyarorszagi régiójanak csapatvezetője

Nagyon érdekes! Milyen feladataid vannak jelenleg, és milyen új kihívásokkal találkoztál az utóbbi időben?

Péter: „Jelenlegi munkakörömet a BMTI 2018-as szervezeti átalakulása óta látom el a bérlet üzletág nyugat-magyarorszagi régiójanak csapatvezetőjeként. Feladataim közé tartozik az új gépek beruházásának indítása, a megérkezett eszközök üzembe helyezése és átadása, a szükséges dokumentációk beszerzése, kezelése, a mindekori bérleti gépkihasználtság és rentabilitás felügyelete, valamint az elavulttá, szükségtelenné vált eszközök selejtezése. Munkám során szoros kapcsolatot ápolok az operatív területek főgépészeivel illetve az építésvezetőkkel. Célom a cég által vásárolt eszközök felszereltségének optimalizálása és a költséghatékony üzemeltetése mellett a maximális kihasználtság elérése.

Az ökológiai lábnyomunk csökkentése érdekében folyamatosan nyomon követem az építőgépgyártó cégek új, elektromos termékeinek palettáját, az itt szerzett innovációs tapasztalatokat és lehetőségeket a cégvezetéssel rendszeresen egyeztetjük.

Idén egy újabb izgalmas feladattal gazdagodott a tevékenységi köröm. A projektvezető felkérésére a Székesfehérváron újonnan létesülő STRABAG Oktatóközpont képzési tematikájához készítünk gépkezelési és karbantartási oktatóvideókat a leendő tanulók számára. Nagyra értékelem, hogy ez az új kihívás változatossá, hasznossá és értékteremtővé teszi munkámat a STRABAG BMTI-nél.”

Köszönjük, hogy betekintést nyújtottál pályafutásodba. Nagy öröm számunkra, hogy csapatunk tagja vagy!